Kisebbik leánykámnak 21-én volt az első szülinapja. Egy éve éppen szenteste vittük haza a kórházból. Masnival átkötve szépen a fa alá tette őt a Jézuska. A család többi tagja a nappali csukott ajtaja előtt várta izgatottan, mikor szólal meg a csengő, a pici ajándék azonban elbizonytalanodott ott a fa alatt, és keserves sírásba kezdett. Kétéves nővére az ajtó túloldalán (aki pár perce a nagyiékkal együtt érkezett haza) hirtelen elfelejtette, hogy mire várunk, és pánikba esett. “Sír a kistesóm!!” – mondta halálra váltan, és már ment is, hogy kinyissa az ajtót, hiába próbáltuk visszatartani, hogy de hát a csengő… Semmi nem hatott rá, rohant be a szobába. Odabent nem érdekelte se a fényes karácsonyfa, se a csillagszórók, se az ajándékok, nem nézett se jobbra, se balra, csak lehuppant a masnival átkötött kis bőgőmasina mellé a földre, és könnyes szemmel átölelte, vigasztalta. “Miért sírsz, ne sírj, semmi baj, ne sírj…” – mondta kétségbeesve, a tesót szorongatva. Szépen lefejtettük róla, és hosszasan magyaráztuk neki, hogy hát igen, a kisbabák gyakran sírnak, mert nem tudnak beszélni, lehet, hogy egyszerűen csak társaságra vágyott, vagy éhes, semmi komoly baja nincs. Csak miután megnyugtattuk, tévedt a tekintete a karácsonyfára és az ajándékokra, még a könnyeit törölgetve hallgatta végig a mennyből az angyalt.
Ha kistestvér érkezik a családba, az egész más feladatok elé állít minket, mintha az első babánkat várjuk. Ha a nagyobbik tesó is kicsi még, akkor rendesen fel van adva a lecke az anyukának, de már magabiztosan állhat hozzá, mint aki teljesítette a legnehezebb pályát, az elsőt. A várandósság nehezebb lesz, a szülés könnyebb, az időbeosztás nehezebb, a szoptatás könnyebb, kimenni a játszótérre nehezebb, a baba ellátása könnyebb, de a legfőbb feladat most az, hogy a nagyobbikat felkészítsük a kisebbik érkezésére. Minden gyerek más, és máshogy áll a kisebbekhez meg a változásokhoz, néhány nagyon fontos tanácsot azonban adnék:
Az elsőszülött ne veszítsen semmit, csak nyerjen azzal, hogy kistestvére lesz.
Ami egyszer az övé volt, az maradjon is az övé. A szobája, az ágya, a játékai, az időbeosztása, a programjai, a rituálék, mindent, amit meg lehet tartani, azt tartsd meg a régi kerékvágásban. Ha mégis új szobát vagy új ágyat kap, kapja meg előbb, mint hogy a testvére megérkezik. Legyen ideje megszokni a helyzetet, ne érezze úgy, hogy valaki kitúrta őt. Magyarázd el neki, hogy mi lesz, ha jön a pici, hol fog aludni, mit fog csinálni, mi lesz ebben az ő szerepe, hogy fog örülni a tesó, hogy ő a nagy testvére. Mondd, hogy itt, a pocakban lakott ő is, amíg meg nem született. Tehát ami az övé, azt most sem veszi el tőle senki. A legfontosabbon úgyis osztoznia kell innentől – a szülein.
Fogadjuk el az érzéseit
Ne várd el, hogy maradéktalanul boldog legyen. Érezd át a helyzetét, neki nem azt jelenti a tesó, mint nektek, szülőknek. Azt is érezheti, hogy le akarjátok cserélni, vagy hogy ő már nem elég nektek. Beszélgessetek sokat arról, hogy most lehet, hogy mérges, vagy szomorú, és hogy ez rendben van, csak arra figyeljen, hogy ezt ne verekedéssel fejezze ki, hanem szavakkal. Meséld el neki, mi volt, mikor ő született, mikor ő volt kisbaba, mutass neki fotókat erről a korról. Nem kell tőle elvárni, hogy azonnal szeresse a testvérét.
Nem egyforma a két gyerek!
Vannak szülők, akik azt a politikát követik, hogy minden gyereküknek patikamérlegen egyenlően elosztva adagolják a törődést, mindent ugyanúgy, ugyanolyan mértékben kapnak meg a testvérek, és minden játék szigorúan közös.
Én ezzel nem értek egyet. Szerintem minden gyerek egy külön világ, más-más személyiséggel és igényekkel. Egyik lányom bújós, míg a másik nem. Természetes, ha a bújósabbat gyakrabban veszem ölbe, többet dédelgetem. A másik viszont sokkal több közös játékot igényel, ő ebből kap többet. A játékaik közül se mind közös – mindkettőnek vannak saját játékai, és ezt a másiknak tiszteletben kell tartania. Ettől nem lesznek önzők, sőt. Véleményem szerint így tanulják meg, mit jelent kölcsönadni, odaadni, elkérni, és egy sor olyan dolgot, ami közelebb áll a való élethez, mint ha minden közös lenne.
Mikor hazaérkezik a tesó, érkezzen akár fa alá, akár nem, gondoskodjunk arról, hogy a látogatók a nagyobb(akk)al kezdjék az üdvözlést, és neki is hozzanak valami apróságot. Kérjék meg, hogy mutassa meg a testvérét, csak ezután menjenek oda az új jövevényhez. Így megkíméljük őt is és magunkat is a látványos féltékenységi jelenetektől.
De minderről majd máskor részletesen, most vissza az ajándékcsomagoláshoz 🙂
Minden kedves Olvasómnak és családjának boldog, békés karácsonyt kívánok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: