Az első rész folytatása:
- Felelősségre
Ezentúl minden fontos döntés előtt figyelembe kell vennünk a gyerek érdekeit is. Magunkra is jobban fogunk vigyázni. Mindig szem előtt tartjuk majd a jövőt. Legtöbbünknél a gyerek születése hozza el az igazi felnőtté válást.
- A világ újrafelfedezésére
A kisgyereknek minden új. Mialatt megmutatjuk neki a világot, mi is újra felfedezzük. Ami neki érdekes… nos, nekünk is újra az lesz. Van olyan, hogy a gyerekünk ártatlan kérdése világít rá valamire, amire addig nem is gondoltunk. Próbáljunk meg ne rutinból válaszolni, hanem gondolkozzunk el előtte. - Lazaságra
A gyerekünk arra is megtanít minket, hogy ne vegyük túl komolyan az életet, se saját magunkat. Akinek sikerül lazának maradni, sok kellemetlenségtől, idegeskedéstől megkíméli magát. A ruhát ki lehet mosni, a bútort, padlót át lehet törölni, ami elszakadt, meg lehet varrni, a horzsolás begyógyul, ha a napirend csúszik kicsit, nem dől össze a világ. Legalábbis jobban járunk, ha így fogjuk fel.
- Játékra, örömre, kreativitásra
Amin mindig ledöbbenek a gyerekeimet látva, hogy milyen apró dolgoknak tudnak örülni, hogy mennyire a mában élnek, hogy MINDENBŐL képesek játékot csinálni, és hogy micsoda fantáziájuk van. Ezek a képességek bennünk is ott vannak, valahol mélyen, hiszen mi is voltunk gyerekek. De hová is tettük? Ő majd segít megtalálni, ha mi segítünk neki megőrizni. - Önismeretre
Nincs jobb tükör a saját gyerekünknél. Amikor eljátssza, hogy megszidja a maciját, ahogy eszik, amilyen szavakat használ, ahogy mozog, az egész kis lényében megtalálhatjuk saját tükörképünket. Ráadásul ő egy őszinte kritikus is. Egy szülő nem kerülheti el, hogy időnként magába nézzen, vajon mindent jól csinál-e. Ha nem vagyunk megelégedve a gyerekünkkel, ideje változtatni egy-két dolgon. Elsőként a fejünkben. - Az előítéleteink felismerésére
Egy kisgyerek egy hajléktalannal is barátságosan elbeszélget, egy baba bárkire rámosolyog, aki szimpatikus neki. Egyik sétánk alkalmával egy hajlott hátú öreg néni a könnyeit morzsolgatta, miután a kislányom mosolyogva integetett neki a babakocsiból. Merthogy ő milyen csúnya és öreg, és őrá soha nem mosolyog senki. Hát, volt min elgondolkoznom az út hátralevő részén.
Ha megkérdezi, miért olyan furcsa az a néni/bácsi ott, alaposan gondoljuk át, mit válaszolunk. - Elfogadni másokat
Akinek már hisztizett a gyereke egy áruházban, az soha többet nem fog csúnyán nézni hasonló helyzetbe került embertársára.
Akivel már megtörtént, hogy nem tudott úgy kezelni egy helyzetet, ahogy kellett volna, nem fogja rávágni valakire egy ingerültebb rászólás miatt, hogy szörnyű anya. Jó esetben a gyerek megtanít minket arra, hogy nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogy előre elképzeltük. Rengeteg szülő már azelőtt elvárásokat támaszt a gyereke felé, mielőtt megfoganna. Legyen fiú/lány, legyen erős/vékony, muzikális/sportos, hasonlítson az apjára, szeresse a spenótot, legyen belőle idegsebész. Ezek persze vagy megvalósulnak, vagy nem. Ha nem (márpedig ugye a gyereket nem rendelésre rakják nekünk össze, ott még nem tart a tudomány), abból csak csalódás sülhet ki, a gyerek részéről pedig megfelelési kényszer és szorongás. Jobban tesszük hát, ha elfogadjuk őt olyannak, amilyen.
Sok szülő saját magától is sokmindent elvár, nevelési elveket állít, szabályokat vezet be, elképzeli magát szülőként, aztán döbbenten tapasztalja, hogy ezek úgy dőlnek le sorban, ahogy nő a gyerek, mint a dominó. Egy idő után rájövünk, hogy nem vagyunk tökéletesek – és nem is kell, hogy azok legyünk. De a gyerekünk csak jobbá tesz minket. Ha hagyjuk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: