A nagyi és a szabályok

A mi nagymamánk csodálatos volt. Az anyánk is egész jó anya volt. De a gyerekünk nagymamája –  egy katasztrófa!

Hogy van ez?

Mi történt a drága jó anyánkkal-apánkkal és az ő nevelési elveikkel, ami alapján mi is neveljük a gyerekünket, mert hát belőlünk is azok által lett ember, mi van a nagyszülőség körül, ami kifordítja magából az addig egész másmilyennek hitt szüleinket?
Ott vannak anyósék is a másik oldalon, akik a férjünkből faragtak embert, ráadásul olyat, akit életünk párjának választottunk, de legalábbis gyermekünk apjának, teljesen hihetetlen, hogy akik most így bánnak egy gyerekkel, azok annak idején egyáltalán fel bírták őt nevelni.

Miféle ménkű üt belé az emberekbe, amikor hirtelen nagyszülővé válnak?

Először is kapásból elfelejtenek minden szigort és büntetést, amit rajtunk előszeretettel alkalmaztak. Ha hangosabban rászólunk a csemetére, mert éppen ki akarja próbálni, hogy fog az alkoholos filc apa éppen száradó hófehér ingén, már kapjuk is a felhördülést, hogy szegény gyerekkel nem lehet így kiabálni, mert lelki sérült lesz, és félelemben fog élni. Világosan emlékszünk ugyan a tőle kapott taslikra, de neki hiába próbáljuk felfrissíteni az emlékezetét, “az nem úgy volt”.

A kisbabákhoz már nyilvánvalóan nem ért, ami érthető, hiszen rég volt neki olyanja, viszont kérdés nélkül, magabiztosan teszi a mi babánkkal azt, amit ő jónak lát, és amitől a hátunk is borsózni kezd, ha meglátjuk. Ha rászólunk, megsértődik. Ha mi csinálunk valamit, ránk szól, hogy nem úgy kell. Ha nála van a gyerek, és valami rosszat tesz, annak mi vagyunk az oka. De mikor pár nap után visszakapjuk, egy hétig tart, mire újra beleneveljük, amit a nagyi kinevelt belőle.
Meg akar győzni róla, hogy mi a jó a gyerekünknek, kérdezés nélkül édességgel tömi (ebéd előtt, naná), nem tartja a napirendet, nem elég szigorú, mikor kéne, túl szigorú, mikor nem kéne annak lenni, aggódós, olykor felelőtlen, minket pedig még mindig kiskölyöknek néz.

Hogyan lehet ezt kezelni?

Először is:
Örülj, hogy van!

A nagymama drága kincs, akkor is, ha sok a gond vele. Ő az, akire szinte bármikor rábízhatod a szemed fényét, még akkor is, ha kicsit „elrontja” ilyenkor, aki házi koszttal lep meg a gyermekágy alatt, aki lépten-nyomon segít, még akkor is, ha nem egészen úgy segít, ahogy te azt elvárnád. Ő az, akinél a gyerek kicsit elengedheti magát, akinél saját rituálék és szokások vannak, még ha ezek nem is pont olyanok, mint itthon. Neki elmondhatja az unoka azt is, amit otthon nem mer. Nála talán lehet ugrálni az ágyon, vagy kekszet enni ebéd előtt, esetleg későn lefeküdni. Vele lehet egy ágyban aludni, és hosszú mesefilmeket megnézni. Ő finomabbra készíti a kakaót. Jobb, ha ezt elfogadod, és elfogadtatod a gyerekkel is: a nagyinál ez a szokás, de itthon nem.
Tisztázd ezt a nagyival is: mindenkinek megvannak a saját elvei, szokásai, felnőtt emberek vagytok, kialakult értékrenddel és gondolkodásmóddal. Tedd világossá, hogy a gyerek anyja te vagy, és hogy a határokat te szabod ki, de légy nagyvonalú! Lehet, hogy nem mindig mindenben neked van igazad, vagy hogy mindent csak te csinálhatsz jól. Mielőtt konfliktus alakulna ki köztetek, gondold át, valóban érdemes-e ezen vitázni, vagy nem ér annyit, és jobb, ha ráhagyod a dolgot a nagyira.

 Az esetleges lazasága (pl. nem főzi ki rendesen a cumisüveget) abból is eredhet, hogy tudja, nem eszik olyan forrón a kását. A második gyerekemnél már én is sokmindent jóval lazábban kezelek, mint az elsőnél. A mi generációnk még más elvek alapján nevelkedett, de ezek az elvek és trendek úgy változnak, mint a divat, és ő ezeknek a változásoknak végig a szemtanúja volt, ahogy annak is, hogy a gyerekek mégiscsak felnőttek valahogy.

Persze nem kell a teljes kontrollt átengedni a nagyinak, nem szabad hagyni, hogy túlzottan az irányítása alá vegye a családot. Határozottan (de udvariasan) mondj nemet, ha úgy érzed, túl ment a határokon. Ha túlságosan kioktató veled, ha a gyerek előtt száll veled vitába a nevelés témakörében, ha szidja a férjedet, ha bántja a gyereket, vagy ha bármi olyat tesz, ami szerinted túlmutat a hatáskörén, világíts rá, hogy felnőtt ember vagy, és ez elsősorban a te családod, legyen szíves ezt tiszteletben tartani.

Légy hálás!

Semmi sem inspirálóbb egy nagymama számára, mint ha a szülők és az unoka örülnek a jelenlétének, hálásak a fáradozásaiért. Ne vegyél semmit természetesnek, amit értetek tesz, még ha örömmel teszi is. Mondd el, mennyit mesélt a gyerkőc az állatkertről, ahová elvitte, hogy milyen finom volt a sütemény, köszönd meg, hogy elhozta a bölcsiből, hogy vigyázott rá, hogy vett neki ajándékot. Ez fogja arra ösztönözni, hogy mégjobb nagymama váljon belőle. Mindig keress valamit, amiért hálát mondhatsz neki, még akkor is, ha úgy érzed, ez nem könnyű feladat.

Mindenkinek érdeke, hogy a nagyszülők részei legyenek a család életének. A szülőknek jól jön a segítség, a gyereknek pedig a szerető nagymama és nagypapa, akik általában türelmesebbek, lelkesebbek, ráérősebbek, és neki mindenkor feltétlen rajongói. A nagyiékat megfiatalítja az unoka, feladatot jelent nekik, színt és örömet ad a hétköznapjaiknak, újabb értelmet az életüknek. Lehet, hogy kompromisszumok árán, de rá fogsz jönni, a nagyszülő pótolhatatlan kincs, még akkor is, ha néha kicsit nehéz eset.