Már-már közhelyszámba menő okosság, hogy szerelmünk gyümölcse egyben annak próbára tevője is, de hogy ez miben áll pontosan, és mit lehet tenni azért, hogy a próbát kiálljuk, arról már kevesebbet lehet hallani.
Egy gyermek születése örökre összeköti a szülőket, ha el is válnak útjaik, ő mindig egy kapocs lesz közöttük. Az viszont egy paradox helyzet, ha gyermekünk érkezése egyben a válás oka is, főleg, hogy ez elkerülhető, ha figyelünk a jelekre, és persze egymásra.
Azt a helyzetet most nem venném ide, mikor a férfi (vagy akár a nő) úgy dönt, hogy nem veszi a vállára a család felelősségét, és megpattan, mert ez egy külön cikket érdemelne, most csak arról lesz szó, mikor a pár amúgy szeretetben él, mindketten akarják a gyereket, és alapvetően együtt akarnak maradni.
Mi az, ami miatt ez nem is olyan könnyű? A dolognak számos összetevője lehet, nézzük csak meg őket sorban:
A probléma: fáradtság, kialvatlanság
Egy pici baba teljes odafigyelést és folyamatos készenlétet igényel, napközben többnyire az anyától, aki otthon van vele, éjszaka mindkét szülőtől. A kialvatlanság hosszú távon megviseli az idegrendszert, mindenre érzékenyen reagálunk, idegesek, feszültek lehetünk, sőt, súlyos esetben akár üldözési mánia, ok nélküli dühkitörések és egyéb zavarok is kialakulhatnak. Az anyákat ráadásul a baby blues, vagy a szülés utáni depresszió is kínozhatja, ami a – szintén kimerült – apáktól sok-sok türelmet és megértést igényel.
A megoldás:
Tudatosítsátok magatokban és egymásban, hogy ez a helyzet átmeneti, ahogy kialakul a rutin, a baba átalussza az éjszakákat, és a mama is újra a régi, minden visszatér a régi kerékvágásba. Próbáljatok annyit pihenni, amennyit lehet. Minden este kötelező összebújni, ha a szexhez se kedvetek, se energiátok, akkor legalább az ölelés, közös filmnézés, beszélgetés szintjén. Nagymamáink tanácsa, mi szerint tilos haragban lefeküdni, most fokozottan érvényes!
A probléma: eltérő nézőpontok
Az anyuka egész nap készenlétben, a szoptatás-pelenkázás-altatás-házimunka örök körforgásában, kétségek, aggodalmak között, örökké fáradtan joggal érzi, hogy semmire nincs ideje, szinte még felöltözni és tisztálkodni sincs, és hogy a kapcsolata a külvilággal kimerül a napi sétában. Irigyli a férjét, amiért az „szabad, mint a madár”, felnőttek között tölti a napját, és változatos élményekben lehet része.
Az apuka szintén joggal érzi, hogy kialvatlanul tölti el a munkaidejét, a főnöke nem kíméli, ráadásul a család felelősségével is meg kell küzdenie, ami számára egészen új, és most még ha hazaér sem pihenhet, be kell segítenie a baba körüli teendőkbe. Míg a felesége egész nap csak otthon van, alhat a babával, amikor csak akar, maga osztja be az idejét, stb.
Ha mindenki csak a saját problémáit látja, és csak maga felé vár el megértést, abból semmi jó nem származik.
A megoldás:
Kommunikáció és empátia. Képzeljétek magatokat a másik helyzetébe, és segítsétek ezt azzal, hogy beszélgettek a gondjaitokról. Honnan tudhatnátok, hogy mi zajlik a másikban, ha nem beszéltek róla? De vigyázzatok, ez ne egy verseny legyen, Kinek nehezebb a dolga?-címmel, hanem szolgálja a megértést, az együttérzést. Fogadjátok el, hogy egyikőtöknek sem könnyű, de azért vagytok együtt, hogy egymás támaszai legyetek.
A probléma: a romantika hiánya
A nők ilyenkor nincsenek top-formában, nem a bombanő oldaluk kerül előtérbe, hanem a friss anyuka énjük, ez önbizalomhiányhoz és a szex elutasításához is vezethet. Ráadásul mindkét szülő fáradt, és időt sem könnyű szakítani a kettesben töltött meghitt pillanatokra. Egyes esetekben az is előfordulhat, hogy az anyuka olyannyira „beleszeret” a babájába, hogy más nem is létezik számára, az apa ilyenkor okkal érezheti mellőzöttnek magát. Ez különösen igaz akkor, ha a baba egy ágyban is alszik a szülőkkel, vagy túlságosan anyás, szinte szó szerint „közéjük áll”. Egy mellőzött férfi márpedig előbb utóbb észreveszi a többi (top formában lévő) nőt, de még ha nem is, akkor se fenntartható ez az állapot, mert nagyon könnyen elindíthat az elhidegülés lejtőjén, ahonnan csak kemény munkával lehet visszatalálni egymáshoz.
A megoldás:
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a kettesben töltött kiruccanások kötelezőek! Ha nincs mozgósítható nagymama, akkor szerezzetek bébiszittert! Minél korábban kezditek másra bízni a babát, annál könnyebben megszokja és elfogadja, hogy néha nem apa vagy anya vigyáz rá. Ezekre a „randikra” készüljetek úgy, mint régen, amikor még csak ismerkedtetek egymással, a nő öltözzön fel csinosan, a férfi készüljön vacsorával, mozival, akár virággal. Hagyjátok otthon az aggódást, a stresszt, és csak egymásra figyeljetek. Kéthetente legalább egyszer szánjatok erre időt!
A probléma: a „saját élet” hiánya
Férfiaknál és nőknél is előfordul, hogy ha megszületik a baba, akkor hanyagolják a barátaikat, a hobbijukat, a sportot, a kulturális életet, pedig csak szervezés kérdése, hogy ez ne így legyen. Természetesen nem lesz annyi szabadidőtök, mint eddig volt, de nem szabad a kikapcsolódást teljesen száműzni az életetekből.
A megoldás:
Az apa hadd menjen sportolni, sörözni a haverokkal, az anya hadd csapjon egy-egy barátnős görbe estét anélkül, hogy ebből feszültség lenne. Néha csak 1-2 óra kell az embernek a feltöltődésre, még ha ez csak annyiból is áll, hogy olvas néhány oldalt a kedvenc könyvéből, vagy játszik egy kicsit a számítógépen. Ilyenkor a másikra persze több feladat hárul, de ha oda-vissza engedélyeztek egymásnak szabadidőt, kiegyensúlyozottabbak és sokkal boldogabbak lesztek, ezzel pedig a társatok is és a pici is jól jár. Ezt ugyanúgy kötelezővé tenném, mint a „randikat”, csak figyeljetek rá, hogy megmaradjon az egyensúly, senki ne érezhesse úgy, hogy a másiknak több jut.
A probléma: eltérő nevelési elvek
Nagyon gyakori konfliktusforrás, hogy a szülők eltérő módon vélekednek a gyereknevelésről. Ezek az elvek többnyire a hozott családi mintákból, a neveltetésből erednek, érdekes mód nem a saját gyerekünk igényeit vesszük ilyenkor alapul, hanem a szüleinkkel kapcsolatos emlékeinket.
A megoldás:
Üljetek le, és beszélgessetek a családjaitok szokásairól, gyerekkori emlékeitekről. Kiderülhetnek érdekes dolgok, például az, hogy csak azért csináltok valamit úgy, ahogy, mert a szüleitek is így tettek veletek, nem pedig azért, mert az úgy volt helyes. Emlékezzetek, milyen volt gyereknek lenni, mi volt rossz, hatástalan nálatok, és mi volt hasznos és jó. Sokminden csak tudat alatt működik, a beszélgetés rávilágíthat ezekre a mechanizmusokra. Emellett pedig tudatosítsátok magatokban, hogy a gyereketek egy önálló lény, saját személyisége, tulajdonságai, igényei vannak, a nevelési elveket hozzá kell igazítani, nem a saját elképzeléseitekhez. Ezt figyelembe véve sokkal könnyebb lesz közös nevezőre jutni. Egy a fontos: a gyerek szemében mindig értsetek egyet! Ne zavarjátok össze azzal, hogy az orra előtt vitáztok arról, hogyan kéne őt nevelni.
A gyermek alapvetően boldogság-, nem pedig nem feszültségforrás. Figyeljetek oda egymásra, akkor valóban az lesz.
Természetesen van, de mint mindent, ezt is a babához kell igazítani, nem lehet akármikor elvonulni a fürdőszobába, amikor kedvünk szottyan, mert ha rosszul időzít az ember, az egész procedúra alatt hallgathatja a babája ordítását a kádból. Friss anyukaként ez olyasvalami, ami azelőtt semmiféle problémát nem jelentett. Később se fog, amikor kialakul a napi rutin, de az elején valóban úgy érezheti az ember, hogy semmire, még erre sincs ideje.
“Nincs ideje tisztálkodni” sem? Na ez az amit, nem hiszek el senkinek… 🙂