Lássuk, mi kell ahhoz, hogy a napirend legyen érted, és ne te legyél a napirendért:
1.) Van, aki velem ellentétben kifejezetten szeret rendszer szerint élni. Különbözőek vagyunk, és nincs ez másképp a babákkal sem. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem veszik figyelembe a babájuk igényeit, és 100%-ban maguk akarják kialakítani a napirendet a számára, holott ahogy a felnőttek, úgy a babák között is van rendszerszerető és bohém, sokat alvó és inkább többször keveset szundikáló, korán és későn kelő, reggel zuhanyzó és este fürdő típus. Ne a védőnő tanácsai és a barátnő szokásai alapján, hanem a babád igényei szerint alakítsátok ki a napi rutint, mindenkinek jobb lesz így.
2.) Újszülött korban nincs napirend! Amíg pici a baba, elég néhány támpontot adni neki a nap folyamán, amitől könnyebben megtanulja megkülönböztetni a nappalt az éjszakától. Ennél többet nem kell elvárni tőle – ebben a korban úgyis leginkább csak esznek és alszanak.
Amit mégis tehetsz: fürdés után jöjjön az éjszaka. Ez azt jelenti, hogy az éjszakai evések során végig sötét van, legfeljebb egy derengő éjszakai fény ég, nem beszélünk a babához, nem sétálgatunk vele, nem pelenkázzuk át (csak ha feltétlenül muszáj), ha jóllakott, szépen visszatesszük az ágyába. Reggel aktívan indul a nap, a nappali alvásokkor pedig nem sötétítünk be, és nem leszünk körülötte néma csöndben. Hogy ő mikor és mennyit eszik, mikor van ébren és mikor alszik, azt nyugodtan rábízhatod.
3.) A hozzám hasonlóan szertelen anyukák számára a kulcsszó: rugalmas rendszeresség.
Remélhetőleg a babád is olyan, mint te: nem ragaszkodik ahhoz, hogy minden mindennap ugyanabban a percben történjen, belefér időnként egy kis csúszás. Erre egyébként nagyon egyszerűen rá is lehet szoktatni: ne történjen mindig minden mindennap ugyanabban a percben! Az élet váratlan eseményekből is áll, ettől lesz izgalmas és érdekes. Nem szabad a váratlan eseményeket ellenségnek tekinteni! Nem kell idő előtt hazarohanni a családi vacsoráról, csak mert 7:00-kor ha törik, ha szakad, el kell kezdeni a fürdetést. Ha mindenki jól érzi magát, akkor a fürdés még várhat. (Sőt, csendben jegyzem meg, hogy akár el is maradhat néha.) A gyereknek nem az óramű pontosságú rutin, hanem elsősorban a szeretetteljes légkör adja meg a biztonságot. A legtöbb babát nem zavarja meg, ha intervallumok (7 és 8 között), és nem pedig időpontok (7:30) határozzák meg az életét. Így majd rugalmasabban viseli azt is, ha különleges esetekben az egész napirend borulni kényszerül.
Először is gondold át, mi az, amit az ébren lévő gyerek mellett is el lehet végezni. Ha van nagymama a közelben, fogadd el a segítségét! Ha nincs, a járóka vagy a pihenőszék (autós hordozó) is megteszi. Ilyenkor lehet például főzni, porszívózni, teregetni, mosogatni. Az alvás ideje pedig kiválóan alkalmas az elmélyülést igénylő munkák elvégzésére, hivatalos levelek megírására, szépítkezésre, pihenésre, szelektálásra, internetezésre, stb.
Eddig fontossági sorrendben osztottad be az idődet. Ez most, hogy gyereked van, nem feltétlenül fog működni. Most azt javaslom, hogy a teendőket időtartamuk szerint állítsd sorrendbe.* Ha teheted, kezdd azzal, amit egy határozott időn belül el tudsz végezni, pl. főzés, hajfestés, felmosás. Utoljára azt hagyd, ami meghatározatlan ideig tart, pl. olvasás, netezés, alvás, kézimunka, stb. Így ha a baba váratlanul fölébred, nem fog emiatt odaégni a rántott hús.
*Ez az újdonsült anyukákra nem vonatkozik! Náluk minden esetben a pihenés legyen az első, de minimum a második a sorban!!
A baba napirendje segít abban is, hogy ne ússz el a teendőkkel. Ha tudod, hogy délben ebéd van, akkor 11-kor neki kell látnod a főzésnek. Ha minden nap 11 körül látsz neki, lendületben maradsz, könnyebben tudsz tervezni, nem fogsz kapkodni, és az egész napod nyugodtabban telik majd. Nem lesznek fárasztó üresjáratok, és nem lesz lelkifurdalásod, ha épp a pihenés ideje jött el. Ez is épp olyan hasznos tevékenység, mint a házimunka, sőt! Ha alvás után mindig sétálni/játszani mentek, nem fogsz azon stresszelni, hogy mi lesz így a mosogatással. Akkor mintegy “kötelező kikapcsolódásként” séta/játék van, és kész. A napirend olyan, mint egy táblázat: segít rendszerezni, átláthatóvá tenni a napot.
5.) Az este legyen a nyugalomé! Lehetőség szerint ha a babát este lefektettétek, utána már ne végezz semmilyen megerőltető munkát. Ne este kezdj el főzni, ne akkor rakd rendbe a gardróbszekrényt. Itt az ideje a pároddal is tölteni egy kis időt, beszélgetni, filmet nézni, meginni egy pohár bort, lezárni a napot. Gondoljátok át, mi történt aznap, és mi vár rátok másnap. A nyugodt befejezés elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy másnap energikusan tudd kezdeni a napot.
Természetesen mindez csak támpont, mindenki úgy osztja be az idejét, ahogy szeretné és ahogy tudja. A lényeg, hogy az irányítás a te kezedben legyen, a napirend pedig ne csak a baba nyugalmát szolgálja, hanem a tiédet is.